FUTBALLHÉ

1.0ÍRÓASZTALFIÓKhttps://ezerszo.cafeblog.huGrizzLeehttps://ezerszo.cafeblog.hu/author/grizzlee/FUTBALLHÉEgy fejezet egy évek óta készülő könyvből - Azt vágod, hogy én ezt a szart NEM FOGOM FELVENNI?! Bratyó az utolsó három szót hangosan és szótagolva vágta a képembe. Ott álltunk a fiú öltöző közepén, és meredten néztük egymást. Nagyjából én vagyok az egyetlen csaj, aki be mer jönni ide, és nagyjából én vagyok az egyetlen, akivel nem is mernek kikezdeni a srácok. Mondjuk ennek hátránya is van: ebből a suliból sem lesz pasim! - Csak addig kell, hogy rajtatok legyen, amíg kiszaladtok a pályára, aztán ledobjátok, mi meg behozzuk onnan. MUSZÁJ így lennie, mert különben SZART SEM ér a meglepetésünk! - NEM ÉRDEKEL a meglepetésetek! Ezt NEM veszem fel! Na jó. Szóval arról van szó, hogy nyár végén, nem sokkal sulikezdés előtt Liliana Palmerék háza mögött a tóból egyszer csak kisétált egy kis krokodil, vagy mi. A kiscsaj a veszett nagy kutyaugatásra figyelt fel, egyedül volt otthon. Amikor kiment és meglátta a dögöt, úgy megijedt, hogy kiesett a szendvics a kezéből. A zöld szörnyeteg odaballagott, és egy falással eltüntette. Amennyit ő lépett előre, Lili annyit lépett hátra. A kutya tisztes távolból ugatta a jelenetet. Első dolga volt áthívni engem, és a fűben ülve néztük, ahogy a hüllő sütteti a hátát a délutáni napon. Egy méternél nem lehetett hosszabb, de legalább száz foga volt, csak a felső sorban! Valahányszor kinyitotta a pofáját, beledobtunk egy szendvicset. A krumplisalátás meg a rántott húsos volt a kedvence, nagyokat cuppogott és pislogva nézett, hogy kér még. Közben azon tanakodtunk, mi a fenét kezdjünk vele. Végül megszületett a nagy ötlet: a suli futballcsapatának a kabalaállata lesz! Persze a többiek előtt titokban kellett tartanunk, hogy annál nagyobb legyen a meglepetés, amikor a nyitómérkőzésen kifutnak a pályára a játékosok. Láthatóan semmi kedve nem volt visszamenni a tóba. Ez egy nagy, kacskaringós partvonalú mesterséges tó, sok kertnek erre néz a háta, de úgy látszott, Palmeréknél érzi magát a legjobban. Arra nem tudtuk rávenni, hogy visszaússzon, de most már nem is akartuk, hogy itt hagyjon bennünket. Miután jóllakattuk szenyával, a farkánál fogva odavonszoltuk a pincelejáróhoz, és lelökdöstük a lépcsőn, közben buzgón imádkozva, nehogy az elövetkező héten bármiért is lemenjenek a Palmer szülők és frászt kapjanak az állattól. Tehát vészesen közelgett a bajnokság, és hárman Lilivel és Berettával nekiálltunk habszivacsból és zöld nemezből krokodilfejet és -farkat varrni. Ezt kellett ráimádkoznom a bátyámra és a többi srácra, akik a csapatban játszottak. Egy teljes öltözetet is varrtunk, ezt Liliana veszi föl, és a pálya széléről buzdítja majd őket. Jó terv volt, a legjobb, ami ebben az évben az eszünkbe jutott, és nem volt egyszerű rábeszélni a fiúkat, hogy azt tegyék, amit mi szeretnénk, anélkül, hogy elárulnánk a valódi okát. Igazából csak a bátyámat kellett meggyőzni, bár ez koránt sem volt egyszerű, és a többiek tették, amit az Elnökük mond. Na és akkor ott álltunk végre a pálya szélén, halálra izgultuk magunkat, a srácok meg az öltözőben izgultak, az iskolai banda a Get in the Ring-et játszotta a Guns N' Roses-tól, és erre a zenére kezdtek beindulni a fiatalok is. Aztán kijött a vendégcsapat, a szpíker a megafonban bejelentette, hogy "A pályán a Minnesotai Medvék!", de csak egy nagytermetű, barna szőrű kutya volt a kabalaállatuk. Pff, szánalmas! Majd ha meglátják a mienkét! Egy kissé magabiztosabban éreztük magunkat a húgommal és a barátnőmmel. A szurkolótáboruk viszont egész lelkes volt, ezt egy kicsit irigyeltem tőlük. Páran rákezdtek az ilyenkor elmaradhatatlan "Ohi-o, hóhá-nyó!" rigmusra, mire tőlünk egy páran a nagyobb darabok közül kezdtek átszivárogni a vendégek szektorai felé. Aztán végre megszólalt a hangosbeszélő: - A pályáááán!... Aaaaz!... Ohioooo!... KROOOOOOX!!! A csapat elkezdett besomfordálni, fejükön a krokodilfejjel, a derekukról nagy zöld farok meredt hátra. Nyilván cikisnek találták a göncöt, de olyan dörgő hangorkán fogadta őket, hogy mire a pálya szélére értek, már mindegyik kihúzta magát és nem volt náluk büszkébb és boldogabb csapat a világon! Elkezdtük a ládát a pálya felé taszigálni, de elég nehezen ment. Valószínűleg alul valami kiállhatott, mert felszántottuk vele a futballpálya körül a futóknak épített rekortánt. Hűha, ennek nem fog örülni a tornatanár! A ládából egyébként fújtatás, sziszegés és dobogás hallatszott, úgy látszik, a meleg napon kezdett magához térni az állatka az egyhetes pincehideg után. Amikor kinyitottuk a ládikót, egyemberként hőköltünk hátra. Csak egy zöld villanás, és már kint is volt a krokodilus, és egyenesen a minnesotaiak "medvéje" felé vette az irányt. Az sem volt rest, fürgén elkezdett a játékoskijáróval szembeni dísztribün felé rohanni, egyenesen a dirinő asztalához. A palánknál aztán elkanyarodott oldalra, de a zöld dög sajnos meglátta a VIP-s terülj asztalkámat, és egy pillanatnyi habozás nélkül átugrott és rávetette magát a szendvicsekre. - Ááááááááá! - sikoltotta a dirnő. - Ez egy... NÍLUSI KROKODIL! - Ugyan már - kezdte vigasztalni a biosztanár, - mindenki láthatja, hogy semmi köze sincs a Crocodylus niloticus-hoz, ez egy fiatal Alligator mississippiensis, és valószínűleg... De a többit már nem lehetett hallani, mert kitört az általános zűrzavar. A csajok sikoltoztak és ájuldoztak, a srácok röhögtek és csapkodtak és kezdték szétszedni a lelátót, a banda belecsapott a húrokba a Welcome to the Jungle-lel, ami az adott helyzetben szerintem egy jó választás volt. A dirinő egy szék tetején ugrált, mintha bizony a szörny nem érhette volna fel, ha akarja, és magából kikelve üvöltött. A tanárok úgy általában fel-alá rohangáltak és azt kiabálták, hogy mindenki őrizze meg a hidegvérét, és kettes oszlopban kezdjék meg a stadionból való kivonulást, de ha hallotta is valaki, nem fogadott szót. És a dög? A dög rendületlenül zabálta a szendvicseket, amikor azzal végzett, elropogtatott néhány doboz üdítőt és egy zacskó szalvétát, majd nekikezdett a zöld faasztalnak. Talán azt hitte, saláta. - Te Lili! - kérdezte Beretta. - Kapott ez az állat enni? - Hát, néha vittem le neki valamit, amikor nem felejtettem el... Meg amikor anyuék nem voltak otthon, vagy már aludtak... De nehogy azt hidd, hogy ez olyan egyszerű volt! Kis híján kicsaptak a suliból, de esküszöm, megérte! Még bátyus is azt mondta, hogy ilyen jó nyitóbulijuk soha nem volt. Kiderült, hogy honnan lógott meg az állat, és a tulajdonosa bőségesen kárpótolta az iskolát. Mondjuk mi ebből nem kaptunk egy centet sem... Bosszantott, hogy lenyúlták a kabalaállatunkat, de a csapat nevét már nem lehetett megváltoztatni. Törtem a fejem, jövő szezonra mit találjak ki, és végül döntöttem: olyan lesz, ami nincs, és nem is kell majd senki másnak. Ősz elején rengeteget cserkésztünk és sokat varrtunk hármasban Lilivel és Berettával, és most nem is kellett annyit győzködni a fiúkat, hogy felvegyék az orrot és a farkat. Nagy hangzavar közepette vonultak ki a pályára, mi pedig a tavalyi nehézségekből tanulva kerekeken guruló óriási ládát toltunk, amiből igen furcsa hangok szűrődtek ki, miközben a hangosanbeszélő ordított a fejünk felett: - Aaaaa!... Pályáááán!... Aaaaaz!... Ohiooooo!... RAAAAAAAATZ! A dirinő elájult, mielőtt kinyithattuk volna a ládát, amiből több száz jól megtermett, felhízlalt házipatkány ugrott elő és bevetette magát a nézők közé, hogy búvóhelyet keressen magának. 2013. 12. 16.rich